Sosem tudtam, miért szeretem annyira az angyalokat. És a bukott angyalokat... Talán mert olyan különlegesek, varázslatosak, titokzatosak és cseppet sem hétköznapiak... Lehet, hogy magam is ilyen szeretnék lenni... különleges, varázslatos, titokzatos... És cseppet sem hétköznapi...
Azonban az emberek megítélése a többi ember véleményétől függ. Akár mit csinálok, a környezetem lesz a tükör, mely azt mutatja, milyennek is lát a világ. És hiába látom magamat valamilyennek, ha az a bizonyos tükör nem ezt mutatja, mit sem ér...
Az angyalok jók. Tökéletesek, ahogy fehérségükben a mindenség fölé emelkednek, és nyugalmat, békét árasztanak magukból. Puha toll szárnyaik fényességet vetnek a földre árnyék helyett, és amerre csak elsuhannak, ragyogásuk betölti az emberek sötét szívét...
Nem vagyok angyal. Még bukott se... Bukott se, aki az égi életből száműzve a földre zuhan, szárnyát törve... Könnyekkel áztatott arcán szürke köd ül - csalódott magában. Csalódott, mert elbukott. Többé nem juthat vissza a magasság világába, többé nem szállhat, szárnyai megtörtek, akárcsak lelke...
Mitől csalódott a bukott angyal? Attól hogy többé nincs fényessége, mely belőle árad... Többé nincs a ragyogás, mellyel az emberek szívében világosságot gyújthat... Többé nincs a békesség és a nyugalom, amit átadhat nekik.
Önhibájából arra kárhoztatott, hogy a földön éljen, annak tudatával, hogy hibázott. Hogy tudja, nem oda való, de már nem szabadulhat... Leláncolt szellem a bukott angyal, lénye szenvedés, örök szenvedés és fájdalom...
Könnyei csupán, melyek tiszták, és gyöngyházfényükkel olyan dolgot tükröznek a világban, melynek az igen csak híján van manapság: az őszinteséget.
Egy angyal nem őszinte. Nincs szüksége rá. Nincs szüksége, mert anélkül is tökéletes. A világ, ahol él, az Ég, tökéletes... Könnyei sincsenek, egy angyal nem sír, soha...
Csak a bukott angyalok sírnak... Csak a bukott angyalok őszinték, ha már semmi másuk nem maradt... Ők ezt adják a világnak.
Én inkább lennék bukott angyal, mint fehér szárnyakon szálló, szépséges csoda. Tudom, hogy tökéletes nem lehetek. Tudom, hogy hibázni úgyis fogok. És tudom, hogy emiatt szenvednem kell, és fájni fog...
De ezekre az ütésekre szükségem van.
Azt is tudom, hogy szárnyakat nem érdemlek. De még ha a szürke, szomorú földön is kell élnem, és repülni sohasem fogok, és láncaimat sem vethetem le soha: nekem szükségem van a könnyeimre. Szükségem van az őszinteségre.
És a bukott angyal is csoda. Csoda, az egyszerű halandók világában. Nem a varázslatéban. És ez a csoda számomra nagyobb, szebb, és ragyogóbb bármely angyal fényénél. Tudom, hogy ez az én világom, tudom, hogy itt kell boldogulnom, és tudom azt is - mert sötét álmaimban egy törött szárnyú, sebzett, bicegő bukott angyal őszinte könnyfátylán át titkát a fülembe súgta:
Varázslat bizony itt is létezik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése