Elvarázsol... V.

- Az újonc? - egy érdes férfihang szólt valahonnan a falakból. Sayume összerezzent, a vámpír azonban mosolyogva bólintott, és szemét lesütötte. A következő pillanatban a semmiből egy darab kék bársony suhant el a lány orra előtt és közvetlen közelről hallotta ugyan azt a hangot, amint rámordul.
- Üdvözöllek! - Sayume kénytelen volt hátralépni, hogy felmérhesse, mivel került szembe. Nagyjából két és fél méter magas alak állt előttük, teljes alakját a sötétkék köpeny takarta el. Komor, öreg arca volt, kopasz fejét sebek tarkították. Fehér, csontos ujjai hosszúak voltak, fagyos érintésétől a lányon végigfutott a reszketés.
- Hadd nézzelek! - azzal megragadta a vállát, és egy erőteljes mozdulattal körbefordította. Sayume némán tűrte, Morgan azonban csak vigyorogva nézte, majd tekintetét az óriás alakra emelte, és megszólalt:
- Makacs kis liba, nehéz dolgod lesz vele.
- Azt mondod? - azzal eleresztette Sayumét, és egy szempillantással később már a vámpír fölé magasodott árnyként kígyózó alakja. - Hadd döntsem el én... - sziszegte túlvilági, jeges, bőr alá hatoló hangján, majd ismét a lány felé fordult. - Meyyon-Aayran a nevem. Mától én vagyok a tanítód.
Sayume kitartóan bámult egy pontot a földön, és nem volt hajlandó reagálni a bemutatkozásra. Morgan elégedetten felhorkant.
- Én megmondtam! Nem beszél sokat... - a tanító fagyos, szürke szemei ismét a vámpírra villantak, akinek arcáról lefagyott a vigyor.
- Mit keresel még itt, fiam? Zavarod az órát! - mordult rá a mester, mire Morgan durcásan, döngő léptekkel elhagyta a termet. Rövid csend következett, melyet Meyyon-Aayran tört meg.
- Először azt kell megtanulnod, hogyan óvd meg az életed, és másokét. Aztán megtanítalak, hogyan tudod elvenni... Eredj a terem közepére! - Sayume némán engedelmeskedett. Jobban érdkelte az idegen, mint azt mutatta, de abban az egyben biztos volt, hogy semmi kedve tanulni, mikor a barátja örök kómában fekszik egy hideg cella mocskos kőpadlóján. Főleg nem azt, hogyan öljön - ez akarata ellenére is remekül ment neki...
- Felőlem száműzhetjük a szavakat, de akkor ajánlanod kell valami mást. - hajolt közelebb az alak. Sayume mostmár lassan megbarátkozott a szokatlan látvánnyal; tanítója leginkább egy óriás, kék bársonnyal borított pálcikálra emlékeztett. Bőre fehér volt, arca beesett, szeme mélyen ült - csak akkor bukkant elő fenyegető ragyogása, ha Meyyon-Aayran mester úgy akarta.
- Vámpír vagy? - kérdezte végül a lány feladva makacs hallgatását.
- Nocsak, mégis a szavaknál maradunk? - érdeklődött tanítója.
- Ha más mód nincs... - Sayume belefáradt az ácsorgásba, és helyet foglalt a koszos kőpadlón.
- Hogy ne lenne! - kacagott fel keserűen Aayran, majd hátat fordítva pár lépéssel bejárta az óriási terem teljes hosszát. - Ti fiatalok azt hiszitek, mindent tudtok, de valójában tudásotok oly csekély, hogy az már szinte nevetséges! Minek vagytok varázslények, ha nem is tudjátok, mire vagytok képesek valójában?! Ne akard, hogy érdemtelennek tartsalak a tanításaimra! - morogta érdes, jégcsapként a levegőbe hasító hangján.
- Mi marad, ha nincsenek szavak? - kérdezte Sayume, mostanra teljesen megfeledkezve durcás némaságáról. Képtelen volt leplezni kíváncsiságát.
- Láss, érezz, használd a mágiád! - sorolta Meyyon. - Ostoba, aki azt hiszi, a szavak adják a varázserőt. Azok csak szavak...
- Varázsigék nélkül nem mennék semmire. - jelentette ki a lány. Ez olyasvalami volt, amit biztosan tudott, megingathatatlanul. Még soha egyetlen varázslény sem említette, hogy szavak nélkül is lehetne varázsolni.
- Ebben nagyon tévedsz. - mondta halkan a tanító. Sayume csodálkozva bámult az alakra. Nem tudta eldönteni hogy Meyyon-Aayran komolyan beszél-e, vagy csak szórakozik. Amit állított az képtelenség. - A varázslény mágiájának csak a képzelete szab határt. - szürke szeme a lányra villant.
- Ezt mára már elfelejtették, de a régiek még tisztában voltak vele. Túlságosan közel kerültünk az emberekhez, a korlátozott gondolkodásuk a mi fajtánkat is megfertőzte. Az Aguramék még tudták, nagyon jól tudták, hogyan engedjék szabadon a mágiát... Egy igazán erős Agurame-vámpír bármit megtehetett az áldozatával!
- Az Agurame-vámpírok kihaltak. - vetette közbe Sayume. Meyyon dühösen meredt rá.
- És pár évszázad múlva talán a mágia is kihal, ha nem vigyázunk!
- De az Aguramék gyilkosok voltak! - folytatta a kötözködést a lány. - Belőlem nem nevelhetsz gyilkost! - jelentette ki határozottan.
- Ho-hó! - mordult fel élesen a tanító. - Én csak tudást adhatok. Hogy mire használod, az már rajtad áll. Ezt jól jegyezd meg!

Eszter

Eszter - nevezzük Eszternek; egy lány. Fiú. Mindenki. Senki. Zsidó. Magyar. Halandó. Halhatatlan. Ember. Szimbólum. Angyal. Bukott angyal. A jó. Eszter a mindenség, és Eszter nem létezik. Eszter a jelen. A jövő. A múlt...

Mennyi minden fér bele egyetlen Eszterbe!

Az Eszter név jelentése: csillag. Hatágú csillag. Dávid-csillag. Sárga csillag. Sztár - a popfesztivál sztárja.

De Eszter, ez a csillag, a lány-fiú-mindenki-senki-zsidó-magyar-halandó-halhatatlan-ember-szimbólum-angyal-bukott angyal-jó-mindenség-nemlétező-jelen-jövő-múlt lezuhant az égből, és senki nem tudja, hová.

Elvesztettük őt, és kétségbeesésünkben mind a romlásba menekültünk. Keressük Esztert. Hiába keressük...

Hogy jövök én ide? Ki vagyok én?

Eszter - a múlt.

Árnyékként követlek, veled vagyok minden pillanatban, minden örömben, bánatban, egészségben, lázálomban... Igen, lázálomban. Még akkor is, ha te nem tudsz róla.

A múltadtól ugyanis nem tudsz megszabadulni - soha!

Eszter vagyok. A múlt vagyok. Egy teher vagyok, egy batyu. Cipelned kell, akár tetszik, akár nem. Hordozom magamban a szmogot, a rothadást, az emberiség minden mocskát, a megkínzottak panaszos fájdalomkiáltását, a hóhérok énekét, a borzalmat, az emlékeket.

Eszter vagyok. A batyud vagyok.

Vigyél magaddal!