2014. június 8., vasárnap

Idétlen Szavak Országa - A Kiszáradt Sivatag

Egyszer volt, hol nem volt, túl a Maszat-hegyen, de az Elvarázsolt Erdőn még innen, valahol a Kurta Farkú Malactól délnyugatra terült el egy varázslatos birodalom, amit úgy neveztek: az Idétlen Szavak Országa. Hogy miért hívták így? Nos, erről szól ez a kis történet. Na meg arról, hogyan népesítsünk be egy kihalatlanságtól kihalt vidéket a környék legmorbidabb növényfajával, vagy hogy mi mindent elérhet valaki a "cuki-szerencsétlen" taktikát alkalmazva. De ne szaladjunk ennyire előre, folytatom inkább onnan, ahol a legutóbb abbahagytam...

A Szürke Pulcsis Lány és a Lila Pulcsis Lány már két teljes napot eltöltöttek a Terpe Szálláson. A Nyakló igazat mondott: a terpék valóban vendégszerető népek voltak. Köreikben kalandoraink könnyedén kipihenték a Csend Földjén elszenvedett fáradalmakat, bár még vagy egy teljes napig nem sikerült leszokniuk a "nyers banán" jelszó használatáról a suttogások előtt, holott a terpék vidékén már nem volt szükség rá.
De harmadnapra tökéletesen kalandra készek voltak ismét. Elhatározták hát, hogy felfedezik az Idétlen Szavak Országát és útnak indultak. Nem jutottak azonban messzire - pontosabban csak a Terpe Szállás kétszárnyú kapujáig, ami épp éjfekete tollait tisztogatta, mikor egy apró valami jelent meg a Szürke Pulcsis Lány, egy másik pedig a Lila Pulcsis Lány előtt. Az első, ami a Szürke Pulcsis Lánynak feltűnt az volt, hogy a valami nagyon szerencsétlenül néz ki - akár mi is legyen az.
- De cuki! - kiáltott fel mellette a Lila Pulcsis Lány, és kezébe vette az előtte lévő "cuki" valamit. Közelebbről megnézve egyértelművé vált, hogy a cukiság növény alapú lehet, mert óriási szirmai, és mozgékony kis zöld indái voltak.
- Segítened kell! - kérte a meglepett lányt, aki majdnem elengedte, ám a virág megragadta kacsaival a kacsóját* kezét.
- Jó, jó, csak ne szorítsd úgy az ujjaimat! - kérte a Lila Pulcsis Lány, mikor a keze már kezdte megközelíteni a pulcsija árnyalatát, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy a kacsok lazultak. Ez alatt a Szürke Pulcsis Lány is a kezébe vette a szerencsétlen kis növénykét.
- Nagy utat tettünk meg. - lehelte a virág.
- Honnan jöttetek?
- A Kiszáradt Sivatagból.
- Az meg hol van? - kérdezte a Lila Pulcsis Lány úgy, mintha meglepné, hogy három nap itt tartózkodás után van olyan hely az Idétlen Szavak Országában, amiről még nem hallott.
- Hát... Tulajdonképpen szomszédos a terpék vidékével.
- Nem azt mondtátok, hogy nagy utat tettetek meg? - a Szürke Pulcsis Lány gyanakvón mérte végig a két zöldfülűt.
- Tudod, ez nekünk, indánjáróknak elég nagy út... - mutatott rá a szerencsétlen.
- És miben tudunk segíteni nektek? - a Lila Pulcsis Lány láthatóan egészen megkedvelte a kis lényeket. Még azt is megkockáztatta, hogy ujjával óvatosan megsimítsa az egyik hatalmas szirmot, de a virágnak nem tetszett a dolog, mert ügyesen elnasztiázott előle.
- Hajdanán a Kiszáradt Sivatag gyönyörű hely volt. Fehér homokjából szinte méterenként magasodtak a szebbnél szebb akasztófák, mert mindig volt kit felakasztani. De mióta a szomszéd királyságban már nem a Kegyetlen Király az úr, az akasztottak száma egyre csökkent. Mára a birodalom olyan békéssé és bűnözésmentessé vált, hogy szinte egy lakója sem jut bitóra... Hát nem szörnyű? - hadarta a cuki virág, már-már sírva. A két jóbarát összenézett. Még senkit nem hallottak amiatt szomorkodni, hogy nincs elég halálraítélt egy királyságban.
- Mik vagytok ti? - tette fel a mindkettejükben érlelődő kérdést a Szürke Pulcsis Lány.
- Hát akasztófavirágok!
- Hogy mik?! - érdeklődtek kórusban a lányok.
- Akasztófavirágok. Baj? - a szerencsétlen növény indába tette kacsait.
Ebben a drámai pillanatban jelent meg a Lila Pulcsis Lány lábánál egy lyukas garas és egy negyvenhét-millió pengős, kezükben egy növényhatározóval (ISBN: 447-42-2316-158-4, 2012-es kiadás, Idétlen Szavak Országa).
- Pszt! Ti odafönn! - a lyukas garas ügyesen hívta fel magára a figyelmet. - Láttatok mostanában Valószínűtleneket? Csak mert ha láttok, kerüljétek őket! Szörnyű népség!
- Mostanában nem járt erre semmi ilyesféle. - állította teljes meggyőződéssel a Szürke Pulcsis Lány.
- Akkor jó.
- Öm... Esetleg elkérhetnénk azt a növényhatározót? - érdeklődött a Lila Pulcsis Lány a lyukas garas és a negyvenhét-millió pengős hűlt helyétől. Szerencsére azonban az említett könyvet ott hagyták kalandorainknak.
- "Akasztófavirágok: a napos, meleg éghajlatú élőhelyeket kedvelik. Bitófák gerendáin laknak. Táplálékukat az akasztottakból, a faanyagon keresztül nyerik. A halálraítélt teljes lebomlásakor virágba borulnak, és "meggyászolják" a halottat. Ekkor sírják kristályos homokkönnyeiket, környezetük ezért általában sivatagos. A simogatást és a gyengéd közeledést rosszul tűrik."
- Mindent értek. - bólintott a Szürke Pulcsis Lány. - Már csak egy kérdésem van: mi történt a Kegyetlen Királlyal?
- Megmérgezték az esküvőjén. - felelte a szerencsétlen akasztófavirág.

A Kiszáradt Sivatag igencsak siralmas látványt nyújtott. Barna földjét mély repedések hasították több darabba, és a vidéken közel s távol semmilyen élőlény nyomát nem lehetett felfedezni. Az egyetlen dolog, ami megtörte a sík terep lehangoló monotonitását, az a rengeteg korhadt, sötét akasztófa volt, melyek magányosan meredtek az ég felé elszórva a sivatag homoktalan földjén.
A kis csapat egészen elszöntyömpörödött.
- Hát ez szomorú. - állapította meg a Lila Pulcsis Lány. - Mit tudnánk tenni?
- Hát... Ha lennének hullák, újra benépesíthetnénk a vidéket. - tűnődött a cuki virág.
- Ne nézz ránk! - a Szürke Pulcsis Lány elkapta tekintetét a növényről. Abban egészen határozottan biztos volt, hogy nem szeretné egy akasztófán lógva végezni, még akkor sem ha ezzel egy kihalófélben lévő fajt ment meg. - Biztos van rá normális mód, hogy táplálékot szerezzünk nektek.
- Normálisnak lenni viszonylagos. - duzzogta halkan a szerencsétlen akasztófavirág. A másik azonban töretlen lelkesedéssel kezdett magyarázni:
- Nem olyan messze innen létezik egy hely, ahol pont az ilyen problémákkal foglalkoznak. Gazság Ügyi Intézetnek hívják.
- Akkor miért nem mentetek el oda?
- Mert a Gazság Ügyi Intézet a Zöld Macskán túl található. Márpedig a Zöld Macska állandóan mozgásban van, és mi, lassú szerzetek nem tudnánk utolérni.
- És merre található ez a bizonyos Zöld Macska? - érdeklődött a Lila Pulcsis Lány.
- Na, hát ez az! - fakadt ki most a szerencsétlen akasztófavirág, amitől csak még szerencsétlenebbnek tűnt. - Bárhol lehet.
- Akkor sohasem fogjuk megtalálni.
- Dehogynem! - szólt most a Szürke Pulcsis Lány, egészen meglepődve barátja hirtelen jött negativitásán. - Nincs más dolgunk, mint kirakni egy kis macskaeledelt, és várni, mi történik.
Így is tettek. A Szürke Pulcsis Lánynál épp akadt egy kis macskaeledel, mert cicában (és elkeveredett telefonos névjegyzékekben) otthon volt. Leültek, és vártak. Alig telt bele pár fájdalmas akasztófanyikordulásba, és már meg is érkezett a Zöld Macska előfutára: a szerencsétlen virág akkorát tüsszentett, hogy még a csészelevelei is beleremegtek.
- Eblídeddeb bár a bacsgaallergiábad? - szipogta szerencsétlenül. Sajnálkozni azonban egyik társának sem volt ideje, mert ekkor felbukkant előttük egy ragyogó borsóhéj-színű alak, aki bár nem nőtt akkorára, mint egy kamion, de még éppen nagyobb volt egy fűnyírónál, és ahogy közeledett feléjük, folyamatosan nyávogott.
- A Zöld Macska! - kiáltott fel lelkesedését visszanyerve a Lila Pulcsis Lány, majd arca hirtelen elkomorult. - Azt hiszem, nem lesz elég neki a macskaeledel.
- Az már nem a mi problémánk. Nézzétek! - a cuki akasztófavirág indája kicsapódott a Kiszáradt Sivatag egy korábban még sivár pontja felé. Most azonban ott, ahol az imént még a homok hűlt helye volt csupán, egy óriási, sötét épület magasodott, rajta az arany felirattal: Gazság Ügyi Intézet.

Míg a Zöld Macska befalta a fél fogára sem elegendő, de annál ízletesebb eledelt, amit kalandoraink ott hagytak neki, a két Pulcsis Lány és a két akasztófavirág ügyesen túltették magukat rajta, és nemsokára már a Gazság Ügyi Intézet recepciósával társalogtak.
- Gazság Ügyi Intézet, recepció. A nevem Kaktusz Pedró. Miben segíthetek? - kérdezte az illető szúrós tekintete ellenére barátságos arccal.
- Szép napot! Valójában emiatt a két kis növényke miatt jöttünk. Az akasztott emberek hiányából kifolyólag most kihalófélben vannak szegények. - magyarázta a Lila Pulcsis Lány. Kaktusz Pedró láthatóan nem sokat értett a dologból. Egy darabig méregette a cuki illetve a szerencsétlen virágot, majd egy sajtpapírt vett elő, firkantott rá pár dolgot zsírban nem oldódó tintával, ügyesen kikerülve a lyukakat, végül lepecsételte salamon pecsétjével**, és a Szürke Pulcsis Lány kezébe nyomta.
- Második emelet, Veszélyeztetett Fajok Osztálya. A sajtpapír minőségéért pedig elnézésüket kérjük, sajnos a trappista-alapúak ára manapság nagyon megemelkedett, így most csak az ementálit tudjuk megengedni intézményileg.
- De miért nem használnak rendes papírt? - tette fel naiv kérdését a Lila Pulcsis Lány, mire a környezetében lévő zöldségek elsápadtak, és fagyasztott spenót színt öltöttek.
- Kisasszony, ugye tisztában van vele, miből készül a "rendes papír"? - kérdezte Pedró, igyekezve higgadt hangnemet erőltetni magára. A Lila Pulcsis Lány elpirult.
- Ne haragudjon, kedves Kaktusz Úr! Ebbe bele sem gondoltam. - mentegetőzött, őszinte sajnálatától pedig a recepciós is megenyhült, mint az olvadó fagyasztott spenót, ha kivesszük a mélyhűtőből, és átrakjuk a sekély hűtőbe.
- Semmi gond. Viszont ha megbocsátanak, még rengetegen állnak sorba... - a Szürke Pulcsis Lány és a Lila Pulcsis Lány kiálltak a sorból, és megkeresték a második emeleti Veszélyeztetett Fajok Osztályát.
- Veszélyeztetett Fajok Osztálya, a nevem Nebánts Virág. Miben segíthetek? - kérdezte egy vékonyka hang. A Lila Pulcsis Lány gyorsan felvázolta a problémát, válaszolt Nebánts Virág közbevetett kérdéseire, majd türelmesen várta, mi lesz az ítélet.
- A veszélyeztetett fajok védelmét nagyon fontosnak tartjuk itt, a Gazság Ügyi Intézetben. Azonban akasztásra még egy ilyen igen fontos ügyben sem vagyunk jogosultak. Félek, hogy nem tudunk segíteni ebben a kérdéskörben. - magyarázta Nebánts Virág.
- De hát akkor egészen biztosan kihalunk! - a cuki akasztófavirág kétségbeesetten kulcsolta indáit a Lila Pulcsis Lány ujjai köré, aki reményteli szemekkel nézte az osztályvezetőt.
- Valamit csak tudnak tenni...
- Ha még sima halottakról lenne szó... Na de akasztottak! Ezzel igazán nem tudunk mit kezdeni. Nagyon sajnálom.
- És ha nem fontos, hogy akasztottak legyenek? - vetette közbe a Szürke Pulcsis Lány.
- Nos, ez esetben lehetne szó bizonyos egyezkedésről. - gondolkodott el Nebánts Virág. - A Gazság Ügyi Intézet bűnügyi részlegének alagsorában rengeteg tetem halmozódik fel az idők során, amelyektől a beható vizsgálatok után nehezen tudunk megszabadulni. Ha esetleg ezek a kedves kis akasztófavirágok beérnék egyszerű gyilkossági ügyek áldozataival, akkor talán megmenthetnénk a fajt.
- Mit gondoltok, jók nektek akkor is, ha nem lógnak? - kérdezte a Szürke Pulcsis Lány az akasztófavirágoktól.
- Majd legfeljebb felaggatjuk őket a már meglévő bitókra. - vonta meg a levélnyelét a cuki virág.
- Remek! - örvendezett Nebánts kisasszony, majd a mosolya azonnal le is hervadt. - De van ezzel egy kis probléma. Hogyan oldjuk meg az odaszállításukat? - töprengett. A többiek vele töprengtek egy darabig, majd Nebánts kisasszony arca ismét kivirult, és lelkesen kérdezte:
- Tudnak önök festeni? - a két Pulcsis Lány összenézett, majd a Szürke Pulcsis Lány társára mutatott.
- Ő tud. Nagyon szépen.
- Remek! Akkor csak annyi a feladat, hogy meghosszabbítsák a Szivárványhidat!
- A Szivárványhidat? - a Lila Pulcsis Lány szeme csillogni kezdett a kifejezés hallatán. Nagyon érdekelte, mi lehet az.
- Igen! Amikor én még egészen kis palánta voltam, és nem is dolgoztam a Gazság Ügyi Intézetnél, történt valami. Nekem is csak úgy mesélték, hatalmas szenzáció volt! Képzeljék, meglátogatott minket a Rózsaszín Majom és a Mosoly Leánya! - a hatalmas hírt nem követte kellően lelkes reakció. Ebből Nebánts Virág ráébredt, hogy a jövevények nem tudják, kiről beszél, így hát folytatta:
- Ők ketten még nagyon régen érkeztek az Idétlen Szavak Országába. A kezdetek kezdetén, amikor az egész kopár vidék volt. A Mosoly Leánya vidámságot, a Rózsaszín Majom pedig szabadságot hozott erre a földre, és együttes erejükkel megteremtették a Kreativitást. Valójában soha senki nem látta őket. Egyesek szerint varázslók, mások szerint nem is igazi lények, csak valamilyen furcsa erő képviselői. Van, aki szerint pedig egyszerű mese az egész.
- És maga mit gondol? - kérdezte a Lila Pulcsis Lány, akit láthatóan magával ragadott a két rejtélyes alak története.
- Nem is tudom... - tűnődött Nebánts kisasszony. - De az egészen biztos, hogy valaki járt itt, és megrajzolta azt a Szivárványhidat, egészen a Kaktusztemetőtől a Forgó Almáig.
- Akkor hát nincs is más dolgunk, mint meghosszabbítani a hidat Kiszáradt Sivatagig? - a Lila Pulcsis Lány szinte már látta maga előtt, amint gondolataival tarka csíkokat fest a semmibe, és létrehoz valami csodálatosan szépet.
Ám ahogy Nebánts Virág a Szivárványhídhoz vezette őket, még neki is elakadt a lélegzete. A hétszínű csíkokból álló, végtelenbe nyúló út nem volt sem tökéletes, sem hibátlan, mégis gyönyörűbb volt, mint bármi amit a Lila Pulcsis Lány valaha látott. A Kaktusztemető sötétjében a Szivárványhíd szinte ragyogó fényt árasztott magából, amitől még az akasztófavirágok szeme is könnybe lábadt. Ahogy felocsúdtak az első ámulatból, a Lila Pulcsis Lány máris ecsetet ragadott, és - mint aki transzban van - festegetni kezdett a híd Kiszáradt Sivataghoz közelebbi végén.
Alig pár óra alatt végül befejezte a munkát. Ki is merült benne, de elégedettséggel töltötte el, hogy sikerült egészen az eredetihez hű hosszabbítást alkotnia a Szivráványhídnak. Ez alatt az akasztófavirágok és a Szürke Pulcsis Lány túlestek a sajtpapír-munkán, és megtárgyalták, mennyi akasztandót utal ki a Gazság Ügyi Intézet esztendőnként a Kiszáradt Sivatag akasztófavirágai számára.
A Nap rozsdavörösen csúszott a horizont alá az Idétlen Szavak Országában. A Szivárványhíd közepén öt alak körvonalai sötétlettek: a két Pulcsis Lány, az akasztófavirágok - egy cuki és egy szerencsétlen kis növény - és a Gazság Ügyi Intézet Veszélyeztetett Fajok Osztályának büszke dolgozója, Nebánts Virág alakja.
Utóbbiak hálásan integetve búcsúztak a kalandoroktól, akik elégedetten bandukolva, szívükben megannyi új élménnyel indultak vissza a Terpe Szállásra.
- Azt hiszem, eredményes napot zártunk. - sóhajtott a Lila Pulcsis Lány.
- Igen. - mosolyodott el barátja, a Szürke Pulcsis Lány. - A Kék Pulcsis Lány büszke lenne ránk, azt hiszem.
És az is volt...

Szeretettel: Kék Pulcsis Lány

*A Nyakló beletrollkodott a kéziratba.
**Polygonatum Hybridum - árnyékos helyet kedvelő, talajtakaró növény [...] (forrás: Növényhatározó, ISBN: 447-42-2316-158-4, 2012-es kiadás, Idétlen Szavak Országa)