Élet

Nem olyan régen megy ez a blog, hogy egy ilyen elhatározásnak nagy hordereje legyen, de számomra mégis sokat jelent ez a lépés. Nem, nem akarom abbahagyni. Folytatni akarom, meg akarom osztani a gondolataimat, csupán változtatni szeretnék. Változni és változtatni... Úgysem marad semmi örök és állandó.

Ennek persze lesznek mellékhatásai. Lehet, hogy megbánom. Lehet, hogy vissza akarom majd csinálni. Lehet, hogy vissza is csinálom. Hiszen mikor ezt kitaláltam, mennyire jó ötletnek tűnt! Úgy éreztem, hogy én vagyok - az enyém.

Most nem az. Mert változtam... Így aztán változik a blog is, és ameddig folytatom, változni is fog, mert ilyen az Élet.

Élet.

Igen, egy egyszerű névváltásról van szó. Nem is olyan nagyról, ráadásul. Csak elmarad egy "Amikor az..." - mert nincs amikor. Nincs az. Élet van. Az viszont mindig, mindenhogy, mindenhol - sokféle, mozog, változik. Ilyen vagyok én is. Most épp. Így most a blog is ilyen lesz.

Élet.

Persze nagyon hülyén fog kinézni, hogy az összes eddigi bejegyzésem egy másik címre épült, de ha belegondolunk, a tartalom maradt. A cím meg csak összefoglal - a téma nem változott, a hozzáállás igen.

Élet...

A lényeg röviden: az ez előtti bejegyzéseknek akkor lesz értelme, ha a cím elé teszed, hogy "Amikor az Élet..."

- hogy én még ezt is ilyen filozofálgatósan tudom megfogalmazni...

Elröpít egy másik világba

A szürreális élmények netovábbja, mikor egyszer csak felbukkan melletted egy tünde és egy Minath Tirith-i harcos, akik elindulnak a szemközti kávézóba, majd a (nőnemű) raszta ork cincogi hangon utánuk kiált, hogy ugyan hozzanak már neki is turmixot.

Na hát ezzel kezdődött az "utazásom Középföldére," vagyis a látogatásom a Magyar Tolkien Társaság által az író 121. születésnapja alkalmából rendezett Tolkien Napon. Mindenek előtt azt kell elmondanom, hogy az esemény hihetetlen hangulatos és emberközeli volt, barátságos szervezőkkel és résztvevőkkel egyaránt - minden korosztálynak. Le a kalappal azok előtt a lelkes amatőrök előtt, akik mind ezt összehozták.

Viszonylag kicsi területen sikeresen felépítettek egyfajta rajongói birodalmat, egy mini-Középföldét, ahol bárhová fordítod a fejed, valami érdekes, megragadó és megmosolyogtató dolgot találsz. Kezdve az iszonyatosan részletekbe menő makettektől (Rivendell csodaszép kül-és beltérrel, Mória bányái trollal és orkokkal, Amon Hen a trónnal, Amon Sul és még sok más) a nyakba akasztható Egy Gyűrű (amiből sok volt) és Arwen-féle nyaklánc-árusokon át a körbe felakasztgatott tünde (és az érthetőség kedvéért) normális nyelven feliratozott címerekig.

Az emeleten különböző kézműves-, játék- és egyéb foglalkozások várták az érdeklődőket - olyan közvetlen emberek társaságában, akikkel valószínűleg egy teljes napot simán elkártyázgatnék, vagy Középfölde-háborút vívnék (ahol mérőszalaggal kell kimérni a mérföldeket a terepasztalon, hogy mennyit is léphet az ork/tünde/warg/rohír-sereg).

Miután a hangulat már kellőképpen magával ragadott, odalent egyszer csak felcsendült a Magyar Tolkien Társaság kórusa, amint hobbit-dalokat, törp-nótákat és saját szerzeményeket énekelnek bebizonyítva, hogy lehet még fokozni a hatást. Ezek után egy hobbit-táncot is megtanítottak az érdeklődőknek, amit ők biztos nagyon élveztek, de az tuti, hogy a nézőközönség is.

Kihagyhatatlan továbbá a tünde hajfonatokat illetve Középfölde-népek mintáira portrékat készítő két elf-lány, valamint a Thúrin és a sárkány történetét kicsik számára feldolgozó bábelőadás, amiből ugyan nem sokat hallottam, de így is nagyon élvezhető volt. És a befejezés, mint minden mesének, klasszikus happy end: "Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Mondom MEGHALTAK!" - és valóban... A bábok kidőlnek, a közönség röhög. Minden jó, ha jó a vége...

A számomra legérdekesebb - és Tolkien világához talán legkevésbé kapcsolódó esemény mégis a szinkronszínészekkel való kerekasztal-beszélgetés volt. Valószínűleg sokan vannak úgy rajtam kívül, hogy nem sokat tudnak arról, hogyan is készül egy filmszinkron. Én részemről általában kritikus szemmel tekintek a témára, és jónéhány filmet inkább eredeti hanggal nézek - és bár valószínű, hogy ezen a szokásomon nem változtatok, de a szinkronszínészek munkáját egészen biztosan jobban megbecsülöm a továbbiakban.

Az eseményen megjelent szinkronhangok, öreg Bilbó (Fodor Tamás), Kili (Szatory Dávid), Gollam (Láng Balázs), Fili (Seder Gábor) és Thorin (Széles Tamás) hangjai azonban beavattak rengeteg meglepő és érdekes dologba a témát illetően. Ezek közül az egyik legmegdöbbentőbb az volt, hogy a szinkronszínészeknek (bár ilyen szakma nincs, ők csak simán színészek, akik szinkronizálnak többek között) sokszor fogalma sincs arról, pontosan milyen filmet vagy karaktert szinkronizáltak. Manapság ugyanis már meg sem nézik feltétlen ezeket a filmeket, a szinkron-gyártás futószalagon történik: bemész, elolvasod, elmondod, hazamész, és már mehetsz is egy másik stúdióba egy másik filmhez. (Személyes kekec-belekötés: a sorozatokon ez meg is látszik, a szinkron minősége messze nem olyan jó, mint amilyen lehetne, ha több időt fordítanának rá.)

Beavattak ezen kívül a szinkronizálás technikájába is. Az ember azt gondolná, nem lehet olyan nehéz, odamész, elmondod, felveszik, kész. Ennél azonban sokkal bonyolultabb a helyzet, így mire elhagytam a termet, már 99%-ban biztos voltam benne, hogy én képtelen lennék bármit is értékelhetően leszinkronizálni. A színészek egyszerre hallgatják az eredeti szöveget, figyelik a képet és olvassák - már amennyire ezt olvasni lehet - a magyar változatot. Arra, hogy felfogd, mit is mondasz éppen, nincs igazán idő...

Az egy-egy (nagyobb kaliberű) filmhez választott szinkronszínészek (ilyen ugye nincs, de mégis) castingjáról is esett egy-két meglepő szó. Megtudtuk, hogy a jelöltek közül végül az eredeti film gyártói választanak kinn, Amerikában a beküldött hangfelvételek alapján - az ember azt gondolná, hogy a szinkron már itthoni dolog, de ezek szerint mégsem teljesen.

A végén a közönség is kérdezhetett, így rengeteg vicces történetet hallhattunk tündebeszédről (mert annak a felvételéhez bizony tényleg sok idő kell), kínos nyelvbotlásokról ("...csupaf@sz a feneked?!"), Kili (Szatory Dávid) kedvenc soráról a Hobbitban Hobbit: Egy váratlan utazás-ban ("Orkok!"), és hang alapján való felismerésekről ("Maga... Maga volt a Hitler, nem?") öreg Bilbó (Fodor Tamás) még szinkronrendezői tapasztalatait is megosztotta velünk - kicsit talán terjengősen, de valóban rengeteget lehetett tanulni abból, amit elmesélt.

Összességében az elejétől a végéig élveztem az eseményt, minden Tolkien-rajongónak ajánlom figyelmébe a továbbiakban - vagyis igazából bárkinek, aki ismeri a történetet és szeretne magának egy maradandó élményt szerezni.

A meghívásért pedig nagy-nagy köszönet o.n.-nak!