Kezd minden kinyílni körülöttünk. És nem csak azért, mert tavasz van. Nagyjából két hónapja ülünk a karanténban, járvány tulajdonképpen még mindig sehol, és úgy tűnik, meguntuk a várakozást. Idenekünkaztajárványt!
Egészen sikerült berendezkednem az otthon ülő életmódra. Szobanövénynek nem mondanám magam, mert a fotoszintézis bonyolult folyamatát - mint anno bioszfakton - most sem sikerült elsajátítani, de az tény, hogy több vizet iszom, mint általában. Egy rakás jó dolog történt, kezdem megkedvelni a karantén-lifestyle-t. A szorongásaimat meg becsatornázhatom végre valami másba, hiszen úgy tűnik, épp olyan hévvel rántjuk magunkra az apokalipszist, mint Buksi kutya az asztalterítéket Karácsony estéjén...
Valahol baromi fura, hogy remete életmódnak éljük meg azt, ami amúgy lehetne tök normális is (bár tudjuk, hogy az viszonylagos):
- van bioritmusunk
- van idő a hobbikra
- van dedikált idő a családdal
- van idő enni
- tenni kell azért, hogy a barátaiddal tartsd a kapcsolatot
- lehetsz te (és a családod) az első magadnak
Nyilván ez nem mindenkinél van így. Első sorban magamról beszélek, de ez az én blogom, tehát megtehetem. Most, hogy ezt tisztáztuk, jöjjön egy kis önbeégetés, avagy nézzük meg, hogy miért is olyan nagy felfedezés nekem a fenti lista. Az eddigi életmódom címszavakban:
- bioritmus = a tornyosuló munka mennyiségének és az alvásdepriváció okozta tünetszám hányadosának ütemes dobolása az idegeimen
- hobbi = félszerze (azon kívül meg, ha a munkám egyben a hivatásom, akkor nem is kell hobbi, nem? Nem...?)
- család: kemény dió volt, de 10 év után végre sikerült ránevelnem őket, hogy elfogadják: a lenémított telefon is épp olyan jó, mint a felhangosított!
- kaja: basszus, mekkora sor van a kínaisnál! jó, akkor jó lesz egy sajtos kifli a sparból... (amikor mégis megfordulok a konyhában, abból általában blogbejegyzés sül ki, szóval azt már tudjátok, hogy megy...)
- szociális élet: "Amúgy te szoktál emberek közé menni néha?" "Persze, minden nap!" "Wow! Biztos a társaság központja lehetsz!" "Igen, igyekszem a csuklóban állni a 33-as buszon..."
- azért pedig régóta versenyben vagyok, hogy én lehessek az első magamnak - általában a második helyet sikerül is elcsípni! Csak az a baj, hogy minden más holtversenyben az első...
Pedig ha van idő dolgokra, amiktől csak jól érzed magad, van idő barátokra, akikkel valóban kölcsönösen energiát fektettek a kapcsolatotokba, van idő a családra, akik biztonságérzetet adnak, akkor tulajdonképpen nincs is szükség arra, hogy mindezt a nagyvilág random elemeiből kapkodjuk össze, mint egy szerencsétlen hippi roncsvadász.
Akkor nem kell, hogy mások validálják a munkám értékét. A "hónap dolgozója" cím megérdemelt elismerés lesz a jól végzett munkáért, és nem az önbecsülésem ingatag alapköve. Hiszen amúgy is tudom, hogy jól csináltam - mert megfigyeltem magam.
Nem kell, hogy mások validálják a személyem értékét. Ha nem mindenki az én szavaimat issza az egyik társaságban, majd érdekli őket, amit mondok a másikban - ahol közösebb (szokták ezt fokozni? vagy a közösség fokozhatatlan...?) a keresztmetszet. Mert tudom, hogy mi érdekel, és tudom, hogy mit adhatok másoknak. Mert megfigyeltem magam.
Nem kell, hogy a munkám legyen a
És nem kell átnyálaznom a fél internetet életmódtippek után kutatva (ami már azért is király, mert baromi undi dolog nyalogatni a monitort, ha történetesen nem egy szőrgombóc kutyakölyök vagy, ld. lejjebb). Mert tudom, hogy mennyi evésre, alvásra és mozgásra van szüksége a testemnek. Mert megfigyeltem magam.
Sokan pedzegetik, hogy jó lenne valamit továbbvinni ebből a lelassult helyzetből arra az időre, amikor "visszaáll" minden. Azt hiszem, a széllel szemben pisilés elég jó megfelelője lenne, ha a most kialakított napirendünket próbálnánk átültetni egy teljesen eltérő helyzetre. Viszont azt bármikor kitalálthatom, hogy az adott helyzetben mit szeretnék, mi a fontos nekem, és építkezhetek afelé. Kicsit olyan, mint egy költözés. De minden költözésnél valahogy egyre jobban és jobban tudjuk, milyen körülmények közt szeretnénk élni. Tökéletes persze sose lesz - de hát milyen felfelé ívelő spirál lenne az, aminek egyszer csak vége szakad...?
That being said, megyek is, megrakom az asztalt. Nem látta valaki Buksit...?
