A színpadon sejtelmes félhomályban egy nő ül. Ruhát varrogat. Körülötte székek elszórva, porosan, lefóliázva. Minden régi és elhagyatott, akár egy kísértet-járta gótikus kastélyban. A háta mögött, a sötét falon kép. A portréalak épp olyan ruhát visel, mint amilyen a nő - a teremben lévő egyetlen (élő) lélek - kezében van. Onnan figyel, talán szemnyílásán át néz is valaki - ahogy az a krimikben, horrorokban lenni szokott. De nincs mit figyelnie, mert nem történik a világon semmi. A rádióból halk, nyugodt, de mégis nyugtalanító zene szól. Aztán az előadás elkezdődik - a nő kimegy.
Hát, nem így képzelném el egy tipikus Moliére-darab színpadképét, az biztos... De nem, amit nézek az mégis Moliére: a két belépő, töketlen figura bohóckodása, komikus mozdulatai nem hazudtolják meg a műfajt. Már majdnem nevettem is rajtuk, de valami ezzel az egésszel még mindig nagyon nem stimmelt. Valahogy a ködös, hadart mondanivalónál és a kezdődő sablonos bonyodalomnál sokkal jobban foglalkoztatott pár nüansznyi, apró furcsaság:
1. A random komornyikszerű alak a háttérben.
2. A random paranőcis kép a háttérben.
3. A random forgóajtó a háttérben.
És végül 4: Mi a bánatot keres egy székekből összedobált Mount Everest a színpad jobb (vagy bal... Már ebben sem lehet biztos az ember.) oldalán?!
Az érzés, hogy én bizony egy pszichohorrort nézek, egyre erősödni kezdett bennem. És az előadás igen sok pontja alátámasztja, hogy jól éreztem. Vegyünk sorra párat.
A címszereplő - azaz Scapin - a kezével lép színre. A vámpírsztoriba illő színpadképet tökéletesítő para, poros pianínón (csak az alliteráció kedvéért, amúgy zongora) fekszik egy para, poros, p... (Semmi szinonima nem jut eszembe p-vel.) Szóval fólia alatt. És amikor még a jövőbe látó vak asszony sem számítana rá, a billentyűkre tenyerel - ez a húzás még a legfelkészültebb néző Tawara-szálaira is szinuszcsomót köt.
És ez még csak a kezdet, kedves gyanútlan, szórakozni és nevetni vágyó néző!
Még jön a biodíszlet-komornyik, hogy talicskával hullát szállítson, akit a drága papa az imént vert agyon a pult mögött - mindezt tökéletes, már-már angolos modorossággal - ám a hulla mégse hulla - de akkor mire kellett a talicska?! Hasonlóan értelmezhetetlen a pórul járt grillcsirke, amely illetéktelen kezekbe kerülve gyilkos fegyverként várja, hogy más is csatlakozzon hozzá nyárspolgári mivoltában, vagy a vödör, ami Scapin fejére esik - de mégse. De mégis. De mégse... De mégis... De nem, mert ő a faszagyerek, aki a halálon is csak kacag, és kéz nélkül zongorázik aláfestésként, mert a ruhát varró néni a felvonás közepén bejött, és láncfűrésszel* igazított egy kicsit a megjelenésén; egy kéz ide vagy oda, kinek fáj, ha a cselekményben nem sok vizet zavar...? Bár az úgy se érdekel senkit, hogy mi a sztori a szerelmesekkel, meg a faterokkal, meg elveszett lánnyal, meg ilyenek, mert egy komédiának álcázott, nyomorult PSZICHOHORRORT nézünk! Ébresztő!
(Cseles... Nagggyon cseles.)
És akkor eme rövidebb agymenés után visszakanyarodva a kevésbé elmeháborodott, darabelemzős (szóda)vizekre:
Scapin karaktere egyáltalán nem volt rémisztően manipulatív, egyszerűen csak okosabb volt a többieknél, ami lévén, hogy rajta kívül mindenki túlzó, komikusan együgyű figuraként jelent meg, igazán nem lehetett nagy feladat.
A maestro-t idézve: "Tudok bánni a hülyékkel." - Ehhez pedig már csak jól bevált eszközökre volt szüksége, amik ugyebár minden átlagos Moliére-darab főhősének a legtermészetesebb körülmények között rendelkezésére állnak...
Hát nem! Füstgép? Automata zongora (gondosan elfordítva, hogy ne lássuk, valóban ő játszik-e)? Színpad mögötti hangszóróhoz kapcsolt mikrofon, fények, röviden bármi, amit csak a biodíszlet-komornyik behoz neki (mikor épp nem békésen újságot olvas), és a kellékes a takarásba rakott, vagyis ami ahhoz kell, hogy a sok
Minden esetre az biztos, hogy a továbbiakban másképp tekintek az "élőkép" fogalmára... (Igen, a nő az elejéről és nem, nem szúrtam ki, mikor cserélt helyet a portréval.) Lehet, hogy legközelebb jobban megfontolom, hogy beüljek-e egy olyan előadásra, aminek a címében szerepel a "szemfényvesztő" szó - mert lehet, hogy nem a szereplőkre, hanem a rendezőre vonatkozik...
Bár végül is - hamisítatlan Moliére-élmény, egy icipici módosítással... De mindenképp élmény!
Köszönöm a lehetőséget o.n.-nak! (=
*Najó, itt egy cseppet elszálltam. Láncfűrészes néni nem volt, pedig ebből az előadásból - ahol grillcsirkés nyárssal szúr szemet a pocakos pacák lila zoknija - igazán kinéztem volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése