Hiányoznak a könnyeim. Na, ez a bejegyzés is jól kezdődik... A nagy büdös helyzet az, hogy ez az augusztus szívás. Eleinte az egész rossz hangulatomat rá próbáltam fogni az alvás hiányára, de igazából ez a helyzet szánalmas mértékben való leegyszerűsítése lenne. Sok minden van, ami miatt rossz kedvű vagyok... Az idő, a bezártság, a Hold, az a valami a levegőben, szeptember, a nyelvvizsga és az Élet nagy kérdései, amikre a válasz persze 42, de ez most nem sokat segít...
Tegnap este megint csak nem tudtam elaludni. A gondolataim most nem is csapongtak annyira. A szokásos forgatókönyv az szokott lenni, hogy nagy lelkesen kitalálok valamit, nem tudok pihenni és másnap holtfáradtan vacak hangulattal úgyse csinálom meg...
Tegnap este nem így volt. Sok mindenen gondolkodtam, és arra jutottam, hogy sírni akarok. Nem tudtam magamnak megmagyarázni, miért. Csak az volt bennem, hogy jól esne... De hiába, mert a könnyeim nem jöttek. Sem a megkönnyebbülés. Forgolódtam még pár órát aztán ugyan úgy ment tovább az élet, ahogy eddig... Semmittevéssel.
Aztán ma megvilágosodtam, hogy miért is akarok sírni igazából. Rájöttem, hogy én most köztes állapotban lebegek, és végletes emberkeként ez számomra maga a depresszió, mikor céltalanul létezem, és a világon semmi nem történik velem. Az idő vagy rohan, vagy áll, vagy van célom és akkor odateszem magam, vagy elvesztem, és akkor minden összedől - vagy erős vagyok, vagy gyenge.
De ahhoz, hogy erős lehessek, gyengének is kell lennem. Ez az Élet rendje. Hullámhegyek, hullámvölgyek... A köztes utat meg hagyjuk (because "Arany középút" is too mainstream...)
Úgyhogy most gyenge akarok lenni. Ha ez az ára, hogy ismét felkapaszkodjak, hiszen annyi minden van, amit még meg kell tenni, annyi minden vár még rám. Annyi minden fogalmazódott meg bennem esténként, még nyár van, még élni kell! Majd ráér a hullámvölgy, ha szeptemberrel betámad a suli.
Addig meg farmertáskát kell csinálni, meg úgy felkészülni a nyelvvizsgára, hogy tuti átmenjek, meg jól kell érezni magamat... És ez így mind szép és jó, csak a könnyeim kellenének.
És azokat nem olyan könnyű megszerezni... Akár mennyire is szeretném, a múltból, a jövőből, vagy a jelenből... A képek most halványak. Pedig mennyi minden történt már ez alatt a röpke tizenhat év alatt, amin lehet könnyeket hullatni, akár az örömtől, bánattól, akár mástól...
Mástól... Mert még annyi érzés van, amit kisírhatok magamból. És most erre lenne szükségem - mint a kiszáradt növényeknek a nyári záporra...
Hát... Ennyi... Azt hiszem, most már kérem a könnyeimet. (':
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése