Rendben van ez így...?

Nap mint nap rengeteg élet múlik el, és mi mégsem gyászolunk...

...Vajon rendben van ez így?

Hiszen mind olyan, akit valaki valahol szeretett... És mi még sem érzünk részvétet...

...Vajon rendben van ez így?

És ha olyan életnek szakad vége, mely számunkra is fontos volt...? Miért nem sírok most? Hiszen sírtam, mikor megtudtam, hogy a Húsvéti nyúl nem létezik. Sírtam, mikor a nagymamám első kutyája meghalt, sírtam, ha valamim fájt... Most miért nem sírok?

És vajon... Rendben van ez így?

Most nagyon kisgyereknek érzem magam. Kisgyereknek, a felnőttek között. A sok-sok felnőtt, aki mind sír, én meg csak állok, csendesen és nem értem... Nem azt, hogy miért sírnak, hanem hogy én miért nem.

Az jutott elsőnek eszembe, hogy megöleljem Anyut, mikor elmondta... Aztán miközben átöleltem, az is eszembe jutott, hogy szegény Anyu... Most valami nagyon rossz dolog történt vele, most nagyon szomorú lett... És ezért lettem én is szomorú.

De... Rendben van ez így?

Aztán persze elgondolkoztam. Hogy ez min változtat az én életemben? Mi az, amit vesztettem az elmúlásával, hiszen én sosem ismertem annyira... Rájöttem, hogy a fontos az, amit mások vesztettek - ők, akik sírnak...
 És akkor egyszer csak rám szakadtak a kérdések. Az arcom megnyúlt, mint a kisgyereknek amikor valami hatalmas és felfoghatatlan dologgal kerülnek szembe, és megrémültem...

Hogyan fogok beszélni a testvéreivel? A nagymamámmal?

Hogyan fogok beszélni a fiaival? A keresztapámmal?

Hogyan fogok beszélni azokkal, akik sírnak?

Kell erről beszélni egyáltalán? Fogunk erről beszélni? És gyáva és önző és szívtelen vagyok, ha nem teszem? Vagy épp akkor vagyok az, ha megemlítem...?

És mi lesz a... A temetésen? - Még sosem volt ennyire ijesztő ez a szó... És ennyire valóságos... Még sosem voltam temetésen... Még sosem ért hozzám ennyire közel Ő.

A Halál...

Még sosem voltam ennyire kisgyerek...

Most minden megy tovább? Vagy nem? Mi lesz most? Én nem tudom...

De valaki mondja meg! Rendben van ez így...?