2015. január 11., vasárnap

Kalandozások Középföldén

"- Most mesélj egy kicsit te. Hogy kerültél ide?
- Bejöttem az ajtón egy Végzet Hegyével..."


És valóban, pontosan így történt. Így keveredtem el az (idei) Tolkien Napra, a másodikra eddigi (majdnem 20! évnyi) életem során. Illetve az, hogy odamegyek, tervben volt tűzhányó nélkül is - (különben is, én inkább gyűrű-párti voltam, abból három is volt nálam, és egyiket sem terveztem a hegy gyomrába hajigálni.)




Abban az ominózus pillanatban - amikor átléptem az Uránia kapuját - elég vegyes érzelmek kavarogtak bennem.
Amiben biztos voltam:
- hogy koffein-hiányom van
- hogy már nem fogok meglepődni azon, hogy cincogó hangú orkok tejturmixért rohangálnak
- hogy különösen negatív kimenetele nem lehet ennek az egésznek, hiszen olyan emberekkel voltam, akik szeretnek és akiket én is szeretek
- hogy nem szeretnék útban lenni (ami egy Végzet Hegyével a mancsodban abszolút nem könnyű feladat, főleg a 7es buszon...)
- hogy szeretnék segíteni (de csak ha nem leszek útban...)
- hogy egy egészen egyedülálló élményben lesz részem

Ami miatt bizonytalan voltam:
- hogy lehet, hogy nincs a közelben kávé (az első zombi arcokat meglátva ez a félelmem persze azonnal elillant)
- hogy egyáltalán nem így képzeltem, hogy "elmegyek a Tolkien Napra" (nem stimmelt a napszak, a társaság, a fáradtsági szint, és természetesen a Végzet Hegye sem)
- hogy nem szerettem volna útban lenni
- hogy a leghalványabb elképzelésem sem volt arról, hogyan fog alakulni ez a nap
- hogy biztos voltam benne, hogy egy egészen egyedülálló élményben lesz részem...

Aztán ahogy beljebb kerültünk, lassan oldódni kezdett minden fajta bizonytalanságom. Megjelent Mogyi, a talpra esett szervező-koordinátor akivel ugyan már találkoztam, mégsem ismertem fel, mert akkor épp az anyakönyvezett nevén futott (illetve csak állt, pici Janka-csomaggal a hátán, aww *.*). És csak nagyon rövid ideig éreztem, hogy útban vagyok. Hamar rájöttem ugyanis, hogy itt senkit nem zavar a jelenlétem és senkit nem érdekel, hogy tulajdonképpen ki is vagyok, mert azt hamar levették, hogy segíteni szeretnék - és csak annyira vagyok jöttment, mint amennyire egy Végzet Hegyével sétáló lány a Tolkien Napon az lehet.

Végül segíteni is tudtam: kidekorálhattuk a "Mi fán terem az MTT?"- sarkot. Sikereink közé tartozik, hogy felszenvedtünk egy egy sorba (és nagyjából 8 méterbe) tömörített manifesztumot a falra, és ezzel rekordot döntöttünk:

"- Ezt egyébként hogy szoktátok felrakni?
- Nem tudom, még soha nem rakta fel senki."


Teleragasztgathattam az üvegfelületeket kis színes buborékokkal (szabályosan, egyenlő távolságra elhelyezve) és a Magyar Tolkien Társaság tagjaival - néhányuk arcképpel is, néhányuk csak (képtelen) történetekkel szállt be a buliba. Mikor már kényelmesen elhelyezkedtünk, és szállingóztak a látogatók is, megjelent Mogyi, és szóvá tette, hogy amúgy mellékesen van valahol egy "Mi fán terem az MTT?" felirat is, amit ki kéne tenni... Valahogy... Valahova. De kreatívak voltunk és megoldottuk, és csak ezek után derült ki, hogy akivel a vége felé díszítgettem, igen sokat elárulhat arról, hogy mi fán is terem ez az MTT - hiszen az elnökség tagja...

Ott is maradtam egy ideig - és azt is megtudtam, amit nem akartam: hogy az MTT valójában a Magyar Tolkien Társaság Társkereső rövidítése (És van, aki ezen meglepődik?! Az egész mese egy gyűrűről szól...), hogy a tagok nagyrésze lelki sérült, akit kiközösítettek vagy csak simán nem tud szocializálódni, és ide menekül, hogy megtalálja magát (Ömm, remekül hangzik...?). Hogy nem nagyon van olyan pár akik együtt maradnak, miután az egyikük MTT-s lesz (Hát igen, Egy gyűrű mind fölött...), hogy kevesen jönnek Tolkien miatt, és annál többen a társaságért, és hogy az MTT-nek és a Gyűrűk Ura Cosplay Clubnak - bár mindketten jelen voltak az eseményen - elég eltérő a profilja, nevezetesen:

"Mi programokat szervezünk meg táborokat, igyekszünk közösséget építeni, ők meg... Kimennek és mutogatják magukat."

És hát itt került sor arra az ominózus szóváltásra, amivel a bejegyzésemet indítottam. A nap során pedig egyre többször jöttem rá, hogy elég nehéz elmagyarázni, hogyan is kerültem oda... Mert azon kívül, amit már elmondtam, tulajdonképpen magam sem értem, hogy csöppentem bele mindebbe. Hogyan lett hirtelen bejárásom a szervezői részlegre (ahol a kávét rejtegették), hogyan ragadott magával egyre inkább az Urániába varázsolt mini-Középfölde, hogyan lehet, hogy bár idegenek között vagyok, mégsem érzem őket annak, és hogyan jutottam el oda, hogy sokkal érdekesebbnek találom kicsi papír-aranytallérok dugdosását egy társasjátékozókkal zsúfolt teremben, mint a Hobbit második részének extra változatát, vagy Szirmai Gergely előadását a filmekről...

De így volt. És amikor a vége felé a lemenő nap utolsó sugarai megvilágították Smaug barlangját és a Magányos Hegyet, és az ott serénykedő tündék is megpihentek, és Középfölde nyüzsgő sokasága kezdett elcsendesedni és visszaszállingózni a Valóságba, és már én is elfáradtam...

Még volt szerencsém elcsípni a Tolkien Tribute Band előadását. Olyan jó érzés volt, hogy láthattam és hallhattam őket - akik így befogadtak, akik megteremtették ezt az egész világot, amely bár kívülről is elég izgalmas, be kell vallanom, hogy beljebbről nézve még magával ragadóbb. És akik - bár messze nem tökéletesek, hiszen hibáznak ők is (és amikor elrontanak valamit, megmosolyogtatóan összenéznek éneklés közben) - mégis látszik, ami ennek az egésznek valahol a lényege: hogy szívből csinálják. És nem csak maguknak: képesek ezt bárkinek átadni, aki hajlandó beengedni őket... És azt hiszem, ebben van a dolog igazi varázsa.

Úgyhogy köszönöm ezt az egyedülálló élményt (mert az lett!) mindenkinek, aki ott volt és befogadott, a tündéknek, orkoknak, hobbitoknak és más izgalmas lényeknek, és legfőképpen útitársaimnak, a Zöld és a Kék Tündének, akik magukkal vittek erre a kalandra.

"Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármily messze tért, a láb
végül hazafelé halad.
S a szem, mely lángot és csatát
látott kőtermek mélyiben,
a régi, ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen."

/J. R. R. Tolkien - A hobbit/

(És akármilyen furcsán hangzik, azért egy kicsit sajnálom, hogy Mordorba nem jutottunk el. Igazán megnéztem volna a Végzet Hegyét működés közben...)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése